Gál-Borus Éva - Gál-Borus László:

ERDÉLYI NAGYVÁROSOK NÉPESSÉGÉNEK
NEMZETISÉGI ÖSSZETÉTEL SZERINTI ALAKULÁSA

 

Egy ország, régió vagy település nemzetiségi összetételét és ennek változását a népszámlálások során nyert adatok felhasználásával lehet tanulmányozni. Romániában a XX. században öt alkalommal tartottak népszámlálást, és ezek eredményeit nyilvánosságra is hozták: 1930-ban, 1956-ban, 1966-ban, 1977-ben és 1992-ben. Az 1941-es román népszámlálás során nem gyűjtöttek adatokat Észak-Erdély területéről, amely a Bécsi döntés következtében 1940-ben Magyarországhoz került. Bár 1941-ben a magyar állam utasítására Észak Erdély területén is végeztek népszámlálást, ennek adatait nem használhatjuk viszonyítási alapként, mivel egy sajátos ideiglenes állapotot rögzítenek: Erdély kettéosztása következtében megindult a román nemzetiségűek Dél-Erdély, és a magyar nemzetiségűek Észak-Erdély felé irányuló vándorlása, így a két régió nemzetiségi összetétele jelentősen megváltozott. Viszont 1944 után az elvándoroltak nagy része visszatért korábbi lakhelyére. Az 1948-as népszámlálásnak csupán az előzetes adatait hozták nyilvánosságra, így ezeket nem fogjuk elemzésünkben felhasználni.

A népszámlálások során az etnikai hovatartozáson kívül az anyanyelvre is rákérdeztek, és a népesség mindkét jellemző szerinti megoszlását közzétették, kivéve az 1977-es népszámlálást, amikor az összeírás során használt számlálólapon külön tudakolták a nemzetiséget és külön az anyanyelvet, de a népszámlálási kiadványban a népesség úgynevezett "nemzetiség és anyanyelv szerinti" összesítését tették közzé.

Románia összlakosságának 1930-ban 77,9%-a volt román nemzetiségű, 10%-a magyar, 4,4%-a német, 3,2%-a zsidó és 1,7%-a cigány. A többi nemzetiség aránya 1% alatti volt. 1956-ra a zsidóság aránya csökkent a legnagyobb mértékben (0,8%-ra), ezt követte a németek arányának felére (2,2%) való csökkenése. Ezeket az adatokat a zsidóság deportálása, valamint a háború alatt és közvetlenül utána történő nagyarányú kivándorlás magyarázza. A romániai magyarság száma 1977-ig növekedett, az 1930-as lélekszámhoz (1423,4 ezer) viszonyítva 16,9%-kal, de a román nemzetiségűek gyorsabb ütemű növekedésének következtében 1977-ben a magyar nemzetiségűek aránya országos szinten 7,9%-ra esett vissza. 1977-től a magyarok száma fokozatosan csökken, 1992-ben 89 ezerrel kevesebb magyar nemzetiségű egyént regisztráltak.

1. táblázat. Románia lakosságának nemzetiség szerinti megoszlása a népszámlálások időpontjában *

 

1930

1956

1966

1977

1992

 

ezer fő

%

ezer fő

%

ezer fő

%

ezer fő

%

ezer fő

%

Összesen

14280,7

100

17489,5

100

19103,2

100

21559,9

100

22810

100

Román

11118,2

77,9

14996,1

85,7

16746,5

87,7

18999,6

88,1

20408,5

89,5

Magyar

1423,4

10

1587,7

9,1

1619,6

8,5

1713,9

7,9

1625,5

7,1

Cigány

242,6

1,7

104,2

0,6

64,2

0,3

227,4

1,1

401,1

1,8

Német

633,5

4,4

384,7

2,2

382,6

2

359,1

1,7

119,5

0,5

Zsidó

451,9

3,2

146,3

0,8

42,9

0,2

24,7

0,1

9

0,04

Egyéb

411,1

2,8

270,5

1,6

247,4

1,3

235,2

1,1

246,4

1,06

» Forrás: Recensămîntul populaţiei şi al locuinţelor din 7 ianuarie 1992, vol. IV., Structura populaţiei pe naţionalităţi

1992-ben a magyaroknak csupán 1,3%-a él a Kárpátokon kívül, legnagyobb részük pedig Erdélyben. Mivel minket főképp a magyar nemzetiségűek számának és arányának alakulása érdekel, elemzésünk Erdély területére korlátozódik.

Erdélyen belül is eltérő a magyar nemzetiségűek megyénkénti aránya. Az 1992-es népszámlálás szerint a magyar nemzetiségűek két megyében alkotják a lakosság többségét: Hargita megyében 84,7, Kovászna megyében 75,2%. További hét megyében a magyar lakosság aránya meghaladja a tíz százalékot: Maros: 41,4%, Szatmár: 35,0%, Bihar: 28, 4%, Szilágy: 23,7%, Kolozs: 19,9%, Arad: 12,5% és Máramaros: 10,2%. Ezek Arad kivételével Észak-Erdélyi megyék. 100.000-nél nagyobb lélekszámú magyarság hat megyében található: Hargita 295,1 ezer, Maros 252,7 ezer, Bihar 181,7 ezer, Kovászna 175,5 ezer, Kolozs 146,2 ezer, Szatmár 140,4 ezer. Ezekben a megyékben él a romániai magyarság mintegy háromnegyede.

Elemzésünkbe azok az erdélyi városok kerültek bele, amelyek lakossága az 1992-es adatok szerint meghaladja a 100.000 főt, és jelentős a magyar kisebbség számaránya (20% fölötti). 1992-ben az erdélyi magyarság egynegyede százezresnél nagyobb városokban élt: kilenc városban összesen 409.512 magyar nemzetiségűt regisztráltak. Az elemzésből kihagytuk azokat a városokat, amelyekben a magyar nemzetiségűek részaránya 1992-ben nem érte el a 20%-ot. A 20%-os küszöböt azért tartottuk érdekesnek, mert a helyi közigazgatásra és a köztisztviselők jogállására vonatkozó kormányrendeletekben ez volt bizonyos kisebbségi jogok odaítélésének kritériuma: többnyelvű helységnévtáblák, a kisebbség nyelvét ismerő tisztviselők alkalmazása. Összesen négy nagyváros felel meg ezeknek a feltételeknek: Kolozsvár, Nagyvárad, Marosvásárhely és Szatmárnémeti, amelyekben 1992-ben a magyarok számaránya a következő volt:


2. táblázat. A magyarok abszolút és relatív száma négy erdélyi nagyvárosban 1992-ben

Város

Összlakosság

Magyarok száma

Magyarok aránya

Kolozsvár

328602

74871

22,78%

Nagyvárad

222741

74225

33,32%

Marosvásárhely

164445

84493

51,3%

Szatmárnémeti

131987

54013

40,92%

Habár Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda lakossága nem haladja meg a százezret, fontosnak tartottuk végigkövetni e két megyeközpont nemzetiségi összetételének alakulását is, mivel ezeken a településeken a magyarok a lakosság túlnyomó többségét alkotják.

3. táblázat. A magyarok száma és aránya a két székely megyeközpontban 1992-ben

város

összlakosság

magyarok száma

magyarok aránya

Sepsiszentgyörgy

 

51073

74,71%

Csíkszereda

46228

38359

82,97%

 

1. A VÁROSOK ETNIKAI ARCULATÁNAK ALAKULÁSA 1930 ÉS 1992 KÖZÖTT

Az 1910-es magyar népszámlálásról nincsenek városra lebontott nemzetiségi adataink. Viszont a városi románság arányának növelését célzó városfejlesztési politika eredményeit híven tükrözi az a tény, hogy míg 1910-ben Erdély városi lakosságának 17,6%-a volt román anyanyelvű (1910-ben csak az anyanyelvet regisztrálták), 1930-ra ez az arány 35%-ra nőtt.


1.1. Kolozsvár

Kolozsvár összlakossága már 1930-ban 100.844 volt, azaz meghaladta a 100.000-et. Az 1930-as népszámlálás a nemzetiségre és az anyanyelvre is rákérdezett. Kolozsváron a lakosság e két jellemző szerinti összetételét tekintve jelentősen különbözik.

4. táblázat. Kolozsvár lakosságának nemzetiség és anyanyelv szerinti összetétele 1930-ban

nemzetiség

összes

román

magyar

zsidó

német

egyéb

100844

34895

47689

13062

2500

2698

100%

35,60%

47,28%

12,95%

2,47%

2,67%

anyanyelv

összes

román

magyar

jiddis

német

egyéb

100844

34836

54776

6691

2702

1839

100%

34,54

54,32

6,64

2,68

1,82

Megfigyelhető, hogy a magyar anyanyelvűek kb. 7000-rel többen vannak, mint azok, akik magyar nemzetiségűnek vallották magukat. Ez a két jellemző hét százalékban tér el egymástól (54,32, ill. 47,29%). A magyar anyanyelvűek számát főképp az életformájában és kultúrájában a magyarsággal azonosult zsidóság gyarapította. Az 1930-as népszámlálás során a román állam kísérletet tett arra, hogy rábírja az izraelita vallású magyar anyanyelvűeket, vállalják zsidó nemzetiségüket, hiszen ezáltal is csökkent a magyarság számaránya. A magyar anyanyelvűek másik része a kis számban élő nemzetiségek közül kerül ki.

Valószínű, hogy a német anyanyelvűek és a német nemzetiségűek közötti 200 fős eltérést a zsidó etnikum jelenlétének köszönhető, a zsidóság egy része német anyanyelvű volt.

Ugyanakkor a románok esetében nemzetiség és anyanyelv szerint nincs jelentős eltérés (34.895 ill. 34.836 fő). A későbbi népszámlálások esetében a magyar nemzetiségűek és anyanyelvűek száma közeledik: 1956-ban az eltérés 3000, 1992-ben már csak 280. Ugyanakkor 1364 magyar nemzetiségű anyanyelve román, és 609 román nemzetiségű a magyart jelölte meg anyanyelveként.

5. táblázat. Kolozsvár lakosságának nemzetiség szerinti alakulása 1930-tól - 1992-ig

 

nemzetiség

 

összes

román

magyar

egyéb

 

 

szám

%

szám

%

szám

%

1930

100844

34895

34,60

47689

47,29

18260

18,11

1956

154723

74033

47,85

74155

47,93

6535

4,22

1966

185663

104914

56,51

76934

41,44

3815

2,05

1977

262858

173003

65,82

86215

32,80

3640

1,38

1992

328602

248572

75,65

74871

22,78

5159

1,57

1930 és 1956 között Kolozsvár összlakossága 53,4%-al növekedett. A román lakosság növekedése a leglátványosabb - számuk 16 év alatt megduplázódott. A magyar lakosság száma is másfélszeresére növekedett, de számaránya az összlakosságon belül gyakorlatilag nem változott. A románok 13 százalékpontnyi növekedése a más nemzetiségűek - elsősorban a zsidók százalékarányának csökkenésével magyarázható. A zsidó nemzetiségűek száma a háború alatt és közvetlenül utána a deportálások és a tömeges kivándorlás következtében drasztikusan lecsökkent. 1956-ban a kolozsvári zsidók száma 4530. Az 56-os népszámlálások eredményeiben a zsidó és a német kisebbség alacsony számaránya miatt már nem szerepel önálló nemzetiségként, csak az összevont, "egyéb" kategóriában. Az egyéb nemzetiségűek kategóriája egészen 77-ig folyamatosan csökken, a 92-es arányszám ismét nagyobb (1,53%), ebből 3201roma, 1149 német, 344 zsidó.

1956-ban a román és magyar nemzetiségűek aránya majdnem azonos volt. 1956-tól nagyon eltérő ütemben növekszik Kolozsvár román és magyar lakossága. 1977-re a román lakosok száma elérte a 173 ezret, 56 és 66 között 3,54%-os, 66 és 77 között 4,65%-os átlagos évi gyarapodással, míg a magyarok száma alig haladta meg a 86 ezret, 0,37%-os illetve 1,04%-os átlagos éves növekedési ütem mellett.

6. táblázat. Kolozsvár nemzetiségeinek számbeli változása és az átlagos éves növekedési ütem

lélekszám változás

periódus

átlagos éves növekedési ütem

román

magyar

 

román

magyar

39138

26466

1930-1956

3,05

1,78

30881

2779

1956-1966

3,54

0,37

68089

9281

1966-1977

4,65

1,04

75569

-11344

1977-1992

2,44

-0,93

1992-ben a magyar nemzetiségűek lélekszáma 11344-gyel volt kevesebb az 1977-ben regisztráltnál. Ez a csökkenés elsősorban a nyolcvanas évek második felétől felerősödő kivándorlással magyarázható. Ennek következtében a kolozsvári magyar nemzetiségűek aránya 22,78%-ra esett vissza. Ebben a periódusban a román nemzetiségűek száma is lassabb ütemben növekedett, az előző periódushoz viszonyítva.

 

1.2 Nagyvárad

1930-ban Nagyvárad lakosságának 51,56%-a magyar nemzetiségű, azonban a magyar anyanyelvű lakosság számaránya 66,56%. Az anyanyelv és a nemzetiség szerint 15 százalékpontnyi (12409 fő) eltérés nagy része itt is, mint Kolozsvár esetében a zsidó nemzetiségűek számából adódik. Erdélyben Nagyváradon élt a legnagyobb számú és leginkább elmagyarosodott zsidó közösség (1930-ban 14.764 fő). A zsidóság valós számának megállapításához a felekezeti megoszlást is figyelembe kell venni. Váradon 19.838 személy volt izraelita vallású, azaz a lakosság 23,99%-a. Ebből is kitűnik, hogy a nagyváradi zsidóság gyakorlatilag beleolvadt a magyar lakosságba. Az is figyelemre méltó, hogy a román nemzetiségűek száma kétezerrel meghaladja a román anyanyelvűekét, ez a különbözet valószínűleg a magyar anyanyelvű románok számából adódik.

7. táblázat.

Nagyvárad lakosságának nemzetiség és anyanyelv szerinti megoszlása 1930-ban

nemzetiség

összes

román

magyar

zsidó

egyéb

82687

22412

42630

14764

2881

100%

27,10%

51,56%

17,85%

3,48%

anyanyelv

összes

román

magyar

jiddis

egyéb

82687

20914

55039

4112

2622

100%

25,29

66,56%

4,97%

3,17%

8. táblázat.

Nagyvárad lakosságának a nemzetiség szerinti alakulása 1930-tól - 1992-ig

 

 

 

nemzetiség

összes

román

magyar

egyéb

 

szám

%

szám

%

szám

%

1930

82687

22412

27,10

42630

51,56

17645

21,34

1956

98950

35581

35,96

58424

59,04

4945

5,00

1966

122534

56436

46,06

62955

51,38

3143

2,57

1977

170531

91925

53,91

75125

44,05

3481

2,04

1992

222741

144244

64,76

74225

33,32

4272

1,92


Nagyváradon Kolozsvárhoz hasonlóan változik a lakosság nemzetiségi összetétele, azzal a különbséggel, hogy az első periódusban nem annyira gyors a románok számarányának növekedése. 1977-ben viszont a város román lakóinak aránya már meghaladja az ötven százalékot és 1992-re az összlakosság 64,76%-át teszik ki. Ha felületesen vizsgáljuk az adatokat, azt figyelhetjük meg, hogy a magyarok aránya 30-tól 56-ig 51,56%-ról 59,04%-ra emelkedett. Azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül a más nemzetiségűek arányának 16,34 százalékpontnyi arányveszteségét sem (1956-ra a váradi zsidó nemzetiségűek aránya 3,64%-ra esett vissza). Ugyanakkor ha összevetjük a magyar és a román lakosság arányát (1930-ban 34,46% román, 65,54% magyar, míg 1956-ban 37,86% román, 62,14% magyar nemzetiségű élt Váradon), megfigyelhetjük, hogy a magyarok románokhoz viszonyított aránya csökkent.

9. táblázat.

Nagyvárad nemzetiségeinek számbeli változása és az átlagos éves növekedési ütem

lélekszám változás

periódus

átlagos éves növekedési ütem

román

magyar

 

román

magyar

13169

15794

1930-1956

1,86

1,27

20855

4531

1956-1966

4,72

0,75

35489

12170

1966-1977

4,53

1,62

52319

-900

1977-1992

3,05

-0,08

A román lakosság növekedése 1956 és 1977 között a legnagyobb, a nevezett periódusban a román nemzetiségűek száma 55.344-gyel nőtt. A magyarság növekedése nem egyenletes, az 56-tól 66-ig terjedő periódusban az átlagos éves növekedési ütem nagyon alacsony, a következő periódusban némileg emelkedik, de messze elmarad a románok átlagos éves növekedési ütemétől. A 77-től 92-ig terjedő időszakban a románok átlagos éves növekedési üteme kis mértékben visszaesik, ugyanakkor a magyaroké negatív értéket vesz fel, ez a csökkenés azonban nem olyan nagymértékű mint Kolozsvár esetében.

 

1.3. Szatmárnémeti

A második legnagyobb partiumi város, Szatmárnémeti nemzetiségi összetétele is a nagyváradihoz hasonlóan változott. Összehasonlítva az 1930-as és 1956-os adatokat, megfigyelhető, hogy a városban az egyéb kategóriába sorolt nemzetiségek száma csökken a legnagyobb mértékben. 1930-ban a város lakosságának 20,76%-a zsidó, az izraelita vallású lakosok aránya még ennél is nagyobb. A magyar anyanyelvűek száma több mint nyolcezerrel haladja meg a magyar nemzetiségűek számát. Ebből körülbelül ötezer zsidó és 2500 román nemzetiségű. A románok abszolút száma is és százalékos aránya is folyamatosan növekszik, 1930-tól 92-ig 16.251 főről 72.708-ra, százalékban pedig 31,56%-ról 55,09%-ra emelkedik. A magyarok aránya 56-ban a legnagyobb, a 66-os népszámláláskor 50% alá esik. 1992-ben a lakosságnak már csak 41%-a magyar, de ez az arány még mindig magasabb, mint a Kolozsvár vagy Nagyvárad esetében.

l0. táblázat.

Szatmárnémeti lakosságának nemzetiségi összetétel szerinti alakulása 1930-tól - 1992-ig

 

nemzetiség

 

összes

román

magyar

egyéb

 

1930

51495

16251

31,56

21916

42,56

1.3328

25,88

1956

52096

18120

34,78

31204

59,90

2772

5,32

1966

69769

33197

47,58

34504

49,45

2068

2,96

1977

103612

52855

51,01

48861

47,16

1896

1,83

1992

131987

72708

55,09

54013

40,92

5266

3,99


1.4. Marosvásárhely

A vizsgált időszakban Marosvásárhely lakossága növekedett a leggyorsabb ütemben. A város 1930-ban még kisebb, mint Szatmárnémeti, azonban 1956-ra már meghaladja azt a lakosság számának szempontjából. 1992-re Marosvásárhely lakossága megnégyszereződött, ez 2,34%-os évi átlagos növekedési ütemet jelent. 1930-ban még jelentős zsidó kisebbség élt a városban, számuk 1956-ra lecsökken. Ugyanebben az időszakban a magyarok száma megduplázódott, a román lakosok száma is nőtt, de arányaiban csökkent. 56-tól fordított irányú fejlődésnek lehetünk tanúi, a románok aránya folyamatosan nő, míg a magyaroké csökken. Ennek ellenére 92-ben még mindig abszolút többségben volt a magyar lakosság. Marosvásárhely az egyetlen olyan százezresnél nagyobb város, ahol a magyarság még többségben van.

11. táblázat.

Marosvásárhely lakosságának alakulása nemzetiség szerint 1930-tól - 1992-ig

 

nemzetiség

 

összes

román

magyar

egyéb

 

 

 

szám

%

szám

%

szám

%

1930

40058

10715

26,75

22898

57,16

6445

16,09

1956

65194

14623

22,43

48077

73,74

2494

3,83

1966

86464

24638

28,50

60211

69,64

1615

1,87

1977

130076

45639

35,09

82200

63,19

2237

1,72

1992

164445

75851

46,13

84493

51,38

4101

2,49

1.5. Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda

Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda 1930-ban még csak tízezer körüli lélekszámú kisvárosok, Sepsiszentgyörgy lakossága 1930-ban 11898, Csíkszeredáé 8306 Sepsiszentgyörgyön a román lakosság aránya majdnem eléri a 20%-ot, de nagyrészük 1918 után települt be (1910-ben a város román lakossága még csak 1,2%-ot tesz ki). Hasonló a helyzet Csíkszeredában is. A II. világháború után csökken a két város román lakosságának aránya. A városok összlakossága nagyjából hasonló ütemben növekszik, nagyarányú növekedést főleg 1968-tól, megyeközponttá válásuktól figyelhetünk meg: 11 év alatt Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda lakossága megkétszereződik. E két város román lakosságának ugrásszerű növekedése is 1966 után következett be: Sepsiszentgyörgyön a románok átlagos éves növekedési üteme 7,54%, Csíkszeredában ennek duplája, 14,34%. Ez a növekedési ütem nem magyarázható a természetes szaporulattal. Szentgyörgyön a román lakosság magas növekedési üteme 1977 után is megmaradt, Csíkszeredában lecsökkent 2,88%-ra, megközelítve ezzel a magyarokét. 1992-ben Sepsiszentgyörgyön a románok a város lakosságának egynegyedét, Csíkszeredában pedig 16%-át tették ki.

12.táblázat.

Sepsiszentgyörgy lakosságának nemzetiség szerinti alakulása 1930-tól 1992-ig

 

nemzetiség

 

Összes

Román

Magyar

Egyéb

 

 

 

szám

%

szám

%

szám

%

1910*

9588

117

1,22

9263

96,61

208

2,17

1930

11898

2211

18,58

8857

74,44

830

6,97

1956

18896

2317

12,26

16308

86,30

271

1,43

1966

22058

2613

11,84

18976

86,03

469

2,12

1977

40804

5812

14,24

33975

83,26

1017

2,49

1992

68359

16092

23,54

51073

74,71

1194

1,74

*Az 1910-es adatok az anyanyelvre vonatkoznak


13.táblázat.

Csíkszereda lakosságának alakulása nemzetiség szerint 1930-tól 1992-ig

 

NEMZETISÉG

 

Összes

Román

Magyar

Egyéb

 

 

szám

%

szám

%

szám

%

1910*

8044

46

0,57

7877

97,92

121

1,51

1930

8306

690

8,31

7134

85,89

482

5,80

1956

11996

702

5,85

11144

92,90

150

1,25

1966

15329

1120

7,31

14132

92,19

77

0,50

1977

30936

4894

15,82

25822

83,47

220

0,71

1992

46228

7497

16,22

38359

82,98

372

0,80

*Az 1910-es adatok az anyanyelvre vonatkoznak

 

2. AZ ETNIKAI ÖSSZETÉTEL VÁLTOZÁSÁNAK OKAI

Az előző fejezetben leírtak alapján megállapíthatjuk, hogy mind a hat városban a románság tényleges szaporulata jóval meghaladja, sőt többszöröse a magyarok és más nemzetiségűek tényleges szaporulatának. Ezáltal a románok számaránya jelentősen megnő, ami nem magyarázható egyedül a románok más nemzetiségűeknél magasabb természetes szaporulatával. A nemzetiségek népmozgalmáról a II. világháború óta nem áll rendelkezésünkre hivatalos kimutatás. "A magyarság természetes szaporodására vonatkozóan általában az erdélyi részek átlagmutatóját szokás irányadónak venni... Erdélyben a természetes szaporodás aránya a század elejétől kimutathatóan mindig alacsonyabb volt, mint a Regátban." (Varga E. Árpád, 1998) Erre megyénként lebontva 1966-tól vannak adataink, amelyeket a következő táblázatban foglaltunk össze:


14. táblázat.

Népmozgalmi arányszámok 1966-tól 1992-ig

 

1966-1977 között, átlagban, 1000 lakosra*

1978-1991 között, átlagban, 1000 lakosra**

 

Termész­etes szapora lat

élve születés­ek száma

Halálozások száma

Termész­etes Szaporu­lat

élve születés­ek száma

Halálo­zások száma

Bihar

7,8

18,9

11,1

2,6

15,0

12,4

Kolozs

9,8

18,9

9,1

3,8

14,4

10,6

Kovászna

10,7

20,8

10,1

7,6

18,0

10,4

Hargita

11,8

21,7

9,9

6,6

16,7

10,1

Maros

11,9

21,1

9,2

5,2

15,7

10,5

Szatmár

11,8

22,1

10,3

6,2

17,4

11,2

erdélyi átlag

9,2

19,4

10,2

 

 

 

országos átlag

11,4

20,8

9,4

5,5

16,0

10,5

országos átlag városon

11,7

22,4

10,7

3,5

16,1

12,6

országos átlag vidéken

11,1

19,2

8,1

7,5

15,9

8,4

*   Forrás: Varga E. Árpad

** Forrás: Date demografice

Semlyén István a Korunk 1980-as évkönyvében megjelent Országos és nemzetiségi népességgyarapodás című tanulmányában közzétette a magyar nemzetiségűekre vonatkozó születési arányszámokat 1966 és 1977 között. Ebben a periódusban (a számított) átlagos születési arány 18,4 ezrelék, ami egy ezrelékponttal kisebb az erdélyi átlagnál és 2,4-gyel az országos átlagnál. Ezt az adatot fenntartásokkal fogadhatjuk el, hiszen Kovászna, Hargita és Maros megyékben, ahol az 1966-os népszámlálás szerint az erdélyi magyarság 40%-a élt, az élveszületések indexe magasabb nemcsak az erdélyi, de az országos átlagnál is (20,8-, 21,7- ill. 21,1 ezrelék). 1977 és 1991 között az átlagos élveszületési arányszám országosan és a magyar többségű megyékben is csökken az előző periódushoz viszonyítva, a halálozási arányszámok kismértékű növekedése mellett. Ez a természetes szaporulat 11,4-ről 5,5-re való visszaeséséhez vezetett.

1992-ben - Románia történetében először megkezdődött az ország népességének természetes fogyása. A hivatalos kimutatások szerint a magyarság esetében a népszaporulat általános csökkenése nagyobb arányú volt, mint a népesség egészén belül. így 1992-ben 1000 román lakosra 12 élveszületést jegyeztek, ezer magyarra csupán 9-et, ugyanakkor az elhalálozási arányszám a románok esetében 11,5 ezrelék, a magyarok esetében 14,8 ezrelék volt. Ennek eredményeként a románság 1992-ben még 6,5 ezer fővel nőtt, a magyarság viszont 9,2 ezerrel csökkent. Varga Árpád Gheţău Vasile adatait felhasználva azt állítja, hogy ez a folyamat már jóval korábban elkezdődött; "a magyar családokban lényegében évtizedek óta kevesebb gyermek látott napvilágot, mint a románokban. Az 1977. évi népszámlálás időpontjában az 50-54 éves nők[1] korcsoportjában az ezer román nőre jutó átlagos gyermekszám 2435, míg ugyanez a szám a magyar nőknél csupán 2170 volt. Ez utóbbi érték nagyjából a népesség változatlan szinten tartásához szükséges reprodukciós együtthatóval (2,2) azonos, vagyis a magyarság ekkor már - hosszabb távon - éppen csak önmaga 'újratermelésére' vélt képes." (Varga, 1998)

Ha el is fogadjuk, hogy a magyarok esetében a természetes szaporulat kisebb az országos átlagnál, nem vonhatunk le következtetéseket a vizsgált városok nemzetiség szerinti népmozgalmáról, mivel nem rendelkezünk megyékre lebontott nemzetiségi adatokkal illetve a megyén belül városi és vidéki adatokkal.

Nyilvánvaló, hogy a városi népesség növekedési ütemét nem a természetes szaporodás, hanem a városokba irányuló vándormozgás, a pozitív vándorlási egyenleg határozta meg. A városok robbanásszerű növekedése összefügg az iparosodás mértékével. A Demografia oraşelor României című munkában (Measnicov-Hristache-Trebici, 1977) a szerzők a lakosság száma és az aktív népesség foglalkozása alapján osztályozzák a romániai városokat. Az említett paraméterek segítségével a következő várostípusokat különítik el:

I.  Primér szektor

A: 20000 lakos alatt

B: 20000-99999 lakos között

II.  Szekundér szektor

A: 20.000 lakos alatt

B: 20.000-99.999 lakos között

C: 100.000 lakos felett

III.  Tercier szektor

A: 20.000 lakos alatt

B: 20.000-99.999 lakos között

C: 100.000 lakos felett

E felosztás szerint, az 1966-os népszámlálás adatai alapján, Szatmárnémeti, Marosvásárhely és Sepsiszentgyörgy a II.B típushoz tartozott, Kolozsvár és Nagyvárad a II.C típushoz, Csíkszereda a III.A típushoz. A könyv csak a százezer lakosnál nagyobb városokra közöl migrációs adatokat. Kolozsváron 1966-ban 185.663 lakost regisztráltak, ebből 110.926 született más településen, eszerint a bevándorlók aránya az össznépességen belül 59,75%. Ugyanez az arányszám Nagyvárad esetében egy kicsit alacsonyabb: 55,94%. A nagyvárosok, főleg az ipari központok több bevándorlót vonzottak távolabbi megyékből is, mint azok a városok, ahol főleg a tercier szektor fejődött. A Kolozsvárra vándorlók közül például csak 29% (32.169 személy) származik Kolozs megyéből, 71 százalékuk máshol született. Most próbáljuk meg nyomon követni, miként befolyásolja a bevándorlás a város nemzetiségi összetételének változását. Kolozsváron 1956-ban még körülbelül azonos arányban éltek a magyarok és a románok (47,8 - 47,9%), 1966-ra megváltozik ez az arány, a románok lesznek többségben (56,5 - 41,4%). Viszont Kolozs megyében korábban is sokkal magasabb volt a románok aránya, ha Kolozsvár lakosságát nem számítjuk, ez az arány méginkább megnövekszik.

15. táblázat.

Kolozs megye lakosságának nemzetiség szerinti megoszlása 1930 és 1992 között

 

Kolozs megye

Kolozs megye Kolozsvár nélkül

 

román

magyar

egyéb

román

magyar

egyéb

1930

62,2

29,3

8,5

69,6

24,5

5,9

1956

68,9

28,4

2,7

76,8

21,1

2,1

1966

72,4

26,1

1,5

79,1

19,7

1,2

1977

75,4

23,4

1,2

79,4

18,8

1,8

1992

77,6

19,9

2,5

79,1

17,5

3,4

Kolozsvár környékét már 1930-ban kb. 70%-ban románok lakták, 1956-ra a vidék háromnegyede román nemzetiségű. Ha feltételezzük, hogy a megyéből Kolozsvárra bevándorló mintegy 32.000 személy nemzetiségi megoszlása megegyezik a megye etnikai megoszlásával, akkor kb. 24.000 bevándorló román-, 8000 magyar nemzetiségű. A fennmaradó 79.000 bevándorló 15-16%-a Kárpátokon túl született ( a megyére számított adat 14,96%), tehát majdnem 100%-ban román nemzetiségű (kb. 12.000). Végül nézzük a más erdélyi megyékből Kolozsvárra települő 67.000 főt 2/3 román - 1/3 magyar arányban. (Erdély nemzetiségi összetétele 1930-ban 58% román, 28% magyar, 1966-ban 68% román, 24% magyar). Számításaink a következő eredményhez vezetnek:

24.000+12.000+45.000=81.000 román nemzetiségű

8.000+22.000=30.000 magyar nemzetiségű bevándorló.

Ilyenformán a bevándorlás nagymértékben megváltoztathatta a korábban magyar többségű Kolozsvár-és más erdélyi nagyvárosok nemzetiségi összetételét. A falusi népesség városba telepedése közvetve is befolyásolta a nemzetiségi összetételt. A frissen városra költözött termékeny korosztály egy ideig városon is megőrizte a vidékre jellemző gyerekvállalási szokásokat, így a városon megnőtt az élveszületések száma és a természetes szaporulat, ami a románság számának gyors növekedéséhez vezetett.

Későbbi időpontokból csak megyei szintű bontásban vannak bevándorlási adataink. Vizsgáljuk meg, hogyan alakult 1992-ig a bevándorlás azokban a megyékben, amelyekhez az általunk vizsgált városok tartoznak. Ennek elemzéséhez az 1992-es népszámlálás során felvett születési helyre és lakóhelyre vonatkozó adatokat használtuk fel. Ezekből az adatokból sajnos nem derül ki a megyén belüli vándorlás mértéke. A más megyéből érkezőket születési helyük szerint csoportosítottuk, első lépésben erdélyi és Kárpátokon túlról érkezett bevándorlókra. Észrevehető, hogy a szomszédos megyékből jóval többen jöttek, mint Erdély távolabbi részeiről, ezért a szomszédos megyéket külön csoportba soroltuk. Hargita, Kovászna és Maros megye esetében a szomszédos moldvai megyék már szerepeltek a "Kárpátokon kívül" - kategóriában, így ide csak erdélyi szomszédaikat soroltuk. A százalékos összetétel számításánál nem vettük figyelembe azokat az eseteket, ahol az alanyok a születési helye nem volt megjelölve.

16. táblázat.

A bevándorlók születési hely szerint elkülönített csoportjainak aránya az összbevándorlók számán belül

megyék

 

bevándorlók száma

 

A BEVÁNDOROLOK SZÜLETÉSI HELYE

Erdély összesen

Szomszé­dos megye

más erdélyi megye

Kárpátokon kívül

más ország

Bihar

64976

75,86

46,20

29,66

19,10

5,04

Kolozs

115887

81,65

65,03

16,62

16,11

2,25

Kovászna

37313

67,92

44,10 *

23,82

30,64

1,44

Hargita

38032

62,95

44,86 *

18,08

34,95

2,10

Maros

73918

79,75

54,67 *

25,08

17,73

2,52

Szatmár

34514

81,61

53,25

28,36

13,11

5,28

* a moldvai megyék nélkül

17. táblázat.

A más megyében születettek száma születési helyük szerint

 

 

 

 

megyék

a

megye összla­kossága

ebből

beván­dorló

A BEVÁNDORLÓK SZÜLETÉSI HELYE

születési hely

ismeretlen

Erdély

összese

n

szom­szédos

megye

más

erdélyi

megye

Kárpát

okon

kívül

más ország

Bihar

638863

64976

49289

30018

19271

12410

3277

1248

Kolozs

736301

115887

94616

75359

19257

18665

2606

1184

Kovászna

233256

37313

25342

16454*

8888

11432

539

336

Hargita

348335

38032

23941

17063*

6878

13293

798

457

Maros

610053

73918

58949

40411*

18538

13103

1866

1507

Szatmár

400789

34514

28167

18379

9788

4526

1821

563

* a moldvai megyék nélkül


18. táblázat.

A bevándorlók születési hely szerint elkülönített csoportjainak aránya a megye összlakosságán belül

 

 

 

Megyék

A

megye összlakossága

Ebből beván­dorló

A BEVÁNDOROLTAK SZÜLETÉSI HELYE

Erdély összesen

szomszé

dos

megye

más

erdélyi

megye

Kárpáto

kon

kívül

más ország

Bihar

638863

10,17

7,72

4,70

3,02

1,94

0,51

Kolozs

736301

15,74

12,85

10,23

2,62

2,53

0,35

Kovászna

233256

16,00

10,86

7,05*

3,81

4,90

0,23

Hargita

348335

10,92

6,87

4,90*

1,97

3,82

0,23

Maros

610053

12,12

9,66

6,62*

3,04

2,15

0,31

Szatmár

400789

8,61

7,03

4,59

2,44

1,13

0,45

* a moldvai megyék nélkül

Számszerűleg Kolozs megyébe érkezett a legtöbb bevándorló, a relatív számokat tekintve viszont Kovászna megye vezet, az összlakosság 16%-a született más megyében. A feltételezésekkel ellentétben a Kárpátokon kívülről érkezők Kolozs megyében például csak az összbevándorlók 16,11%-át képezik. Kovászna és Hargita megyében azért magas a bevándorlók aránya, mert sokan érkeznek a szomszédos Bacău- illetve Neamţ megyékből: Bacău-ból Hargitába 4735-en, Kovásznába 3691-en, Neamţ-ból Hargitába 3465-en vándoroltak.

Kolozs megyébe legtöbben Szilágyból érkeztek, 22 ezren, Marosból 17 ezren, Fehér megyéből 15 ezren, Beszterce-Naszód megyéből 12 ezren. Habár Kolozs megye Biharral is szomszédos, innen csak 4.000 bevándorló érkezett, valószínűleg azért, mert Nagyvárad is jelentős ipari központ, és erős a vonzása. Kolozs megyéből viszont mintegy 6.000-en vándoroltak Biharba. Jelentős megyeközi vándorlás figyelhető meg Hargita és Maros megyében: Hargitából Maros megyébe 16 ezren vándoroltak, Maros megyéből Hargitába 11 ezren.

A Kárpátokon túl született bevándorlókra vonatkozó 1992-es adatokat összehasonlíthatjuk a korábbi, 1966-os és 1977-es adatokkal is.

19. táblázat.

A Kárpátokon túl születettek számának és arányának változása

 

 

megye

a Kárpátokon túl született

1966

1977

1992

szám

%

szám

%

szám

%

Bihar

11189

1,9

11456

1,8

12410

1,9

Kolozs

18193

2,9

20355

2,8

18665

2,5

Kovászna

5824

3,3

6822

3,4

11432

4,9

Hargita

7437

2,6

13605

4,2

13293

3,8

Maros

12723

2,3

12568

2,1

13103

2,1

Szatmár

3248

1,0

3567

0,9

4526

1,1

20. táblázat.

A megye lakosságából a Kárpátokon túl születettek száma és aránya a három népszámlálás időpontjában

 

 

Megye

A Kárpátokon túl született

1966

1977

1992

szám

%

szám

%

szám

%

Bihar

11189

1,9

11456

1,8

12410

1,9

Kolozs

18193

2,9

20355

2,8

18665

2,5

Kovászna

5824

3,3

6822

3,4

11432

4,9

Hargita

7437

2,6

13605

4,2

13293

3,8

Maros

12723

2,3

12568

2,1

13103

2,1

Szatmár

3248

1,0

3567

0,9

4526

1,1

Megállapíthatjuk, hogy Bihar, Kovászna és Hargita megyékben a bevándorlók száma 1966 és 1977 között nő, majd 1977 és 1992 között csökken. Kolozs megyében a bevándorlók aránya folyamatosan csökken, Szatmár megyében 1977 és 1992 között újra emelkedik.

Léteznek olyan számítások, amelyek segítségével hozzávetőlegesen megállapíthatjuk az 1966-ig Kolozsvárra betelepülők nemzetiségi összetételét (de választhatunk bármely más megyét is). Az 18.665 Kárpátokon túlról érkező bevándorlót 100%-ban román nemzetiségűnek tekinthetjük, az Erdélyből betelepülő 94.600 egyén 25%-a valószínűleg magyar és 75%-a román. Így kb. 23.500 a magyar és 90.000 a román bevándorló Kolozs megyében.

A bevándorlás mellett a népesség számának alakulásakor a megyéből történő elvándorlást is figyelembe kell vennünk. Míg 1992-ben a Kolozs megyében lakók közül 115.887 született más megyében, 103.579 Kolozs megyei születésű egyén lakott máshol. Kolozsváron a migrációs többlet valószínűleg sokkal nagyobb, mint egész Kolozs megyében, mivel a városra való vándorlás mindig nagyobb mértékű, mint a városról való elvándorlás. A 22. táblázatban a többi megyére vonatkozó adatokat is megtaláljuk:

21. táblázat.

Bevándorlók és kivándorlók az 1992-es népszámlálás alapján

megye

bevándorlók

kivándorlók

vándorlási egyenleg

Bihar

64976

74410

-9434

Kolozs

115887

103579

12308

Kovászna

37313

34830

2483

Hargita

38032

64800

-26768

Maros

73918

112763

-38845

Szatmár

34514

62613

-28099

A vándorlási egyenleg két megyében pozitív, máshol nagyobb a kivándoroltak száma, mint a bevándorlóké. A kivándorlókat is csoportosítottuk aszerint, hogy Erdélyben vagy a Kárpátokon túl laknak. Kolozs megyéből 24.639-en vándoroltak a Kárpátokon túlra, ebből 12.297 személy a fővárosba költözött. A főváros vonzása Kovászna és Hargita megye esetében kisebb mértékű, míg a többi megyéből a Kárpátokon túlra vándorlók fele Bukarestben lakik.

Az erdélyi városok nemzetiségi összetételének megváltozásához a kivándorlás is, hozzájárult mely a magyar nemzetiségűek körében arányaiban jóval magasabb volt, mint a románok esetében. A nemzetiség szerinti emigrációra csak országos adatokkal rendelkezünk. 1977 és 1991 között 16.5295 román, illetve 63.427 magyar telepedett le külföldön. A magyarok többsége, 40 ezer személy az utolsó négy évben vándorolt ki, a románok közül a nevezett periódusban mintegy 70 ezren. Kolozs megyéből 1988 és 1991 között 10 ezren vándoroltak ki, Hargita megyéből 5 ezren. Megfigyeltük, hogy a regáti megyékből minimális volt a kivándorlás, Olt megyéből 203-an, Prahovából 1317-en vándoroltak ki. Kijelenthetjük tehát, hogy a magyarság az emigráció miatt is sokat veszített lélekszámából. A nemzetközi vándorlás inkább a városi lakosságra jellemző, így ez a veszteség nagyobb mértékben érinti az erdélyi városokat.

A dolgozatban megpróbáltunk adatokkal szolgálni Erdély magyar többségű nagyvárosainak "elrománosodásához". Az iparosítás és az urbanizáció hatására megnőtt a földrajzi mobilitás, nagy tömegek változtattak lakhelyet. Az erdélyi nagyvárosokat körülölelő román többségű vidéki lakosság városokba való áramlása egyértelműen a városok etnikai összetételének megváltozásához vezetett. Ugyanakkor a két székelyföldi megyét leszámítva a román többség természetes szaporodása magasabb a magyarokénál. A nyolcvanas évek második felében jelentősen megnövekedett a Romániát - részben legálisan, részben illegális úton -elhagyó magyarok száma.


Irodalom:

*** Judeţele României Socialiste (1997), Ed. 2. Ed. Politică, Bucureşti.

Measnicov Ioan - Hristache, Ilie - Trebici, Vladimir (1977): Demografia oraşelor României. Bucureşti, 93-112. p.

Nyárádi R. Károly (1996): Az 1977. évi romániai népszámlálás eredményeinek kiértékelése, különös tekintettel a nemzetiségi és anyanyelvi viszonyokra. In.: Erdély etnikai arculatának változása, Teleki László Alapítvány, Budapest.

Sabin Manuilă (ed.) (1938): Recensămîntul general al populaţiei României din 29 Decemvrie 1930. Vol. II., Neam, limba maternă, religie. Institutul Central de Statistică, Bucureşti

*** (1959) Recensămîntul populaţiei din 21 februarie 1956. Structura demografică a populaţiei, Direcţia Centrală de Statistică . Bucureşti

*** (1969) Recensămîntul populaţiei şi locuinţelor din 15 martie 1966. Partea întîi. Populaţia. Direcţia Centrală de Statistică, Bucureşti

*** (1980) Recensămîntul populaţiei şi al locuinţelor din 5 ianuarie 1977. Vol. I. Populaţie - structura demografică. Direcţia Centrală de Statistică, Bucureşti

*** (1995) Recensămîntul populaţiei şi locuinţelor din 7 ianuarie 1992. Structura etnică şi confesională a populaţiei, Comisia Naţională pentru Statistică. Bucureşti

*** (1994) Recensămîntul populaţiei şi locuinţelor din 7 ianuarie 1992. Vol. 1. Comisia Naţională pentru Statistic, Bucureşti

*** (1994) România. Date demografice. Comisia Naţională pentru Statistică, Bucureşti

Semlyén István (1980): Országos és nemzetiségi népességgyarapodás. In.:Korunk évkönyv, Kolozsvár-Napoca

Süle Andrea (1988): Tények és következtetések a II. világháború utáni romániai népszámlálások adatai alapján. In. Magyarságkutatás. A Magyarságkutató Intézet évkönyve, Budapest

Varga E. Árpád (1988): Az erdélyi magyarság főbb statisztikai adatai az 1910 utáni népszámlálási tükrében. In.: Magyarságkutatás. A Magyarságkutató Intézet évkönyve, Budapest

Varga E. Árpád (1998): Nemzetiségi népességfejlődés és a magyarság lélekszámának alakulása Erdélyben 1920 és 1995 között. In.: Fejezetek a jelenkori Erdély népesedéstörténetéből. Püski, Budapest. p. 167-179.

Varga E. Árpád (1998): Az erdélyi magyarság lélekszámáról. In.: Fejezetek a jelenkori Erdély népesedéstörténetéből, Püski, Budapest. 120-166. p.

Varga E. Árpád (1998): A romániai magyarság főbb demográfiai jellemzői az 1992. évi népszámlálás eredményei alapján. In.: Fejezetek a jelenkori Erdély népesedéstörténetéből. Püski, Budapest. 260-276. p.

Varga E. Árpád (1998): A családok nemzetiségi és felekezeti összetétele Romániában az 1992. évi népszámlálás eredményei alapján. In.: Fejezetek a jelenkori Erdély népesedéstörténetéből Püski, Budapest. 298-333. p.

Varga E. Árpád (1992): Népszámlálások a jelenkori Erdély területén. In.: Regio - MTA Történettudományi Intézet, Budapest



[1] Az 50-54 év a demográfiai számításokban az az életkor, amely a biológiai reprodukcióra való képesség végső időpontját jelzi.